[...] Translators just didn't get recognition, they didn't expect to make much of a living, just get by. Very few people were actually trained as translators, but most had a solid college education and a solid knowledge of languages, at least their own language. I had a friend who fell exactly into that category and my circle of friends expanded to include other translators. I found them to be much more interesting as people, and discovered that we often had similar life experiences. I never had trouble making friends, but I always felt "different" and I'm sure they felt it too. When my friend retired, she recommended me as her replacement. I now entered the realm of Reinsurance, of which I knew nothing. I was also the only translator there, and didn't have much to fall back on. However, it was another notch up....
On my new job, I started looking through the files, asking questions and got the company to enroll me in Insurance courses. The College of Insurance was across the street, and I consulted fire codes, insurance policies and fire extinguisher catalogs in their library. I was learning what I had never had the luxury of being able to do before: research. The first time I had to translate a proposal for purposes of insurance of a nuclear plant, I got a call from the head man in that department, congratulating me on the job I had done. "Compares favorably with what we are used to," he said. What an upper! What happened was that I consulted a document in the files similar to the one I was tackling for guidance, but when I saw that my predecessor had used the word "nucleus" instead of "core", I realized that the files were useless to me. I went across the street to the library and looked up "nuclear plants." I immediately found all the terminology I needed.
It takes a great deal more than that to be a good translator these days, of course. [...] | […] A fordítóknak nem járt elismerés, nem számoltak nagy keresettel, csak annyival, amelyből megélnek. Nagyon kevés ember tanult fordítónak, de legtöbben megfelelő felsőoktatási végzettséggel és biztos nyelvtudással rendelkeztek, legalábbis az anyanyelvük tekintetében. Volt egy barátom, aki pontosan ebbe a kategóriába tartozott, és a baráti köröm más fordítókkal is bővült. Sokkal érdekesebb embereknek találtam őket, és kiderült, hogy hasonló élettapasztalataink vannak. Sosem okozott gondot a barátkozás, de mindig „másnak” éreztem magam, és biztosan ők is így éreztek. Mikor a barátom nyugdíjba ment, engem ajánlott a helyére. Beléptem a Reinsurance birodalmába, amelyről semmit nem tudtam. Én voltam ott az egyetlen fordító, nem igazán számíthattam senkire. De szintet ugrottam… Az új munkahelyemen elkezdtem átnézni a dokumentumokat, kérdeztem és beírattattam magam a vállalat biztosítási tanfolyamaira. A biztosítási főiskola az út túloldalán volt, a könyvtárban pedig a tűzvédelmi szabályzatokat, biztosítási kötvényeket és tűzoltóberendezések katalógusait olvashattam. Elsajátíthattam azt, amelyre sosem volt lehetőségem: a kutatás képességét. Mikor először kellett fordítanom egy atomerőmű biztosítási célú ajánlatát, a részleg vezetője felhívott és gratulált a munkámhoz. „Teljesen más, mint amihez itt hozzá vagyunk szokva” – mondta. Milyen mámorító! Csupán annyi történt, hogy iránymutatásként elolvastam egy dokumentumot, amely hasonló volt ahhoz, amelyen dolgoztam, de mikor láttam, hogy az elődöm a „középpont” szót használja a „mag” helyett, rájöttem, hogy a dokumentumok hasztalanok számomra. Átmentem az út túloldalán lévő könyvtárba, és utánaolvastam az „atomerőműveknek”. Azonnal megtaláltam a szükséges terminológiát. Manapság sokkal több kell ahhoz, hogy valaki jó fordító legyen, természetesen. […] |